Üdvözlégy Mária, ki malaszttal teljes...
2001.október 06. Sziklatemplom

Beültünk a Sziklatemplom padsoraiba, elcsendesedtünk és próbáltunk egy kicsit elmélkedni -kihasználva a hely atmoszféráját, a félhohályt, a nyugalmat. Próbáltuk magunk  mögött hagyni a hétköznapok gondját-baját, a munkahelyi hajszát, az
életünkkel  állandóan együttjáró súrlódásokat, konfliktusokat. Felidézni megannyi jámbor Szent példáját, erőt merítve azokból az előttünk álló további akadályok leküzdéséhez, ki-ki hite és beállítottsága szerint. Ismétlem: próbáltuk! Talán sikerült is volna ha nem zavarta volna meg valami a nyugalmunkat...
  Velünk nem úgy történt mint a legendában a molnárlegénnyel, amikoris Mária eltelve a sok malaszttal maga mögött hagyván az angyalokat, szeráfokat és kérubokat, bevágta a Mennyekben az ajtót és futott -mit futott- egyenesen röpült a olnárlegényhez,
hogy  megjelenjen neki. Nem! Velünk semmi ilyesmi nem történt! Semmi mennyei!
Csak földi.
Nagyonis az!
Hogy a lényegre térjek tehát, ültünk a padokban még jónéhány túrista társaságában. Azonban szerencsére nem voltunk magunkra hagyva mert a látogatókon kívül volt a templomban egy idősödő hitbuzgó Hölgy is aki valamiféle templomszolga lehetett és igen-nagyon ügyelt a rendre. Csakis így történhetett, hogy a Hölgy odament egyik társunkhoz és teljes szeretetéből elkezdte őt szidni illetlen viselkedéséért. Hogy mi volt ez az illetlen viselkedés? Talán lenge volt az öltözéke? Hangoskodott? Festékszóróval freskót próbált rajzolni a sziklafalra? Esetleg rágógumiból lufikat fújt és hangos pukkanásokkal eldurrantotta
azokat?
  Nem! Sokkal rosszabb...
Keresztbe tette a lábát!!! Borzasztó ugye? Ki hallott még ilyen égbekiáltó neveletlenséget! Még jó hogy a Hölgyet egyenes jellemmel áldotta meg a Teremtő, és nem hagyta magát az erkölcsi fertőbe belesodorni, s tovább zúdította a megtévedt fejére lángoló felebaráti szeretetét  valahogy így...
"Nem szégyelli magát?!  Maga az oltár előtt ül! Megszentségteleníti az oltárt! Mit képzel?! Így nem lehet ülni az oltár előtt! Mit látnak akik bejönnek a templomba?! Hogy maga keresztbe tett lábbal ül! Micsoda illetlenség! Azonnal üljön rendesen!"
  Nem tudom, hogy az imént említett Högyet Máriának hívják-e, lehet hogy Teréz vagy talán Márta névre hallgat. Azt sem tudom, hogy malaszttal volt-e teljes vagy valami mással. Egy dolog  azonban biztos. Rávilágított Barátunk mérhetetlen bűnösségére, amire már talán a meggyónás  sem ad gyógyírt. Tiszta szerencse hogy már nem az inkvizíció idejében élünk!
Akkor aztán  egyenes út vezetne a máglyára...
Bár abban az időben is volt irgalom, mert aki beismerte bűnösségét az pénzbüntetés kifizetésével, vagy egy zarándokúttal jóvá tehette vétkét.
Nem így a Barátunk esetében, aki már annyira megátalkodott volt, hogy egyszerűen nem volt  hajlandó beismerni bűnösségét!
Ma sem értem miért.
                                                                                                                                        Gábor