A zsidóság vészkorszaka

A Holocaust görög szó, jelentése égő áldozat, héberül így ejtik: Soa.
Ezzel a szóval fejezik ki azt a tragédiát, amely Európában a II. világháborúban hatmillió zsidó ember életét követelte. 1920-ban a magyar országgyűlés elfogadta az első zsidó törvényt ( numerus clausus ), amely előírta, hogy a zsidók a közéletben csak 20 %-os számarányuknak megfelelően vehetnek részt. Sorsukat azután további törvények nehezítették. Például a IV. zsidó törvény ( numerus nullus), amint az elnevezés is mutatja, egyáltalán nem engedte a zsidók számára szerep vállalását sem a társadalmi, sem a gazdasági életben.
1944. március 19-én a Harmadik Birodalom megszállta Magyarországot. Már másnap, március 20-án Budapestre érkezett Adolf Eichmann, a zsidó kérdés megoldásának szakértője. Április 5-től a zsidóknak sárga csillagot kellett viselniük a felső ruházatukon.
Április 16-án kezdődött meg Kárpátalján az első gettók megalakítása, mintegy 200 000 zsidó begyűjtése és beköltöztetése. Ezért választották ezt a napot a Holocaust Áldozatainak Emléknapjává.
A holokauszt történetének legnagyobb és leggyorsabb akciója 1944. május 15. és július 9. között ment végbe. Ekkor mindössze 56 nap alatt 437 402 magyarországi zsidót deportáltak az auschwitzi haláltáborba. A németek cinizmusát jellemzi az auschwitzi tábor kapuján még ma is olvasható felirat, "Arbeit macht frei" - a munka felszabadít.

A holokauszt minden tizedik áldozata, az auschwitzi munkatábornak és birkenaui megsemmisítőtábornak pedig minden negyedik áldozata magyar volt.